Bár a Covid–19-világjárvány csúcspontja remélhetőleg már lezajlott, sok embernél a hosszú Covid még hetekkel, hónapokkal vagy akár évekkel a kezdeti megbetegedés után is tüneteket okoz. A hosszú Covid esetében jelentett több mint 200 tünet közül az agyi köd – a gondolkodással, megértéssel, fókuszálással és memóriával kapcsolatos problémák sora – az egyik legelterjedtebb és legtartósabb.
A 2-es típusú diabetes kezelésének elsőként választandó gyógyszere a metformin. A sejtekben anyagcsere-módosító, glükózszintcsökkentő aktivitásának döntő részét az AMPK aktiválásának útján át fejti ki. Van azonban sok egyéb, többek között a kardiovaszkuláris szövődményeket, a pulmonalis fibrosist és hypertoniát, a neoplázia keletkezését, a Covid–19- fertőzést előnyösen befolyásoló hatása is. A szerző a metformin célszervekben (májsejt, izomsejt, vastagbél), valamint az egyéb szervekben (kardiovaszkuláris rendszer, tüdő, daganatsejtek, immunrendszer, Covid-fertőzés stb.) kifejtett hatásait, azok mechanizmusát foglalja össze.
A gyógyszeres terápiák kardiovaszkuláris mellékhatásai jelentős hatást gyakorolnak bírnak a betegek morbiditására és mortalitására. Jelen cikk áttekintést nyújt a kardiotoxikus mellékhatásokkal járó fontos gyógyszercsoportokról, valamint összefoglalja a diagnosztika és a terápia alapelveit. A kardiális mellékhatások jellemzőinek alapos megismerésével javíthatunk a betegek kezelésén.
Az obstruktív alvási apnoe betegség a populáció kb. 5%-át érinti, hazánkban kb. 500 000 embert. Jelentőségét a következményes betegségek tárháza adja. Szerepe van többek között a magas vérnyomás, a szívinfarktus, különféle szívritmuszavarok, az agyi érbetegségek (stroke) kialakulásában. Jellegzetes következménye lehet a fokozott nappali aluszékonyság, és számos, a kognitív működések különféle aspektusait érintő hatás. A kórképpel kapcsolatosan sok új vizsgálati eredmény, információ áll rendelkezésre. A patofiziológia új szempontok szerinti átgondolása hozzájárul a betegség valódi súlyának megértéséhez a következményes kórképek kialakulásában.
Az EMA CHMP a madárinfluenzát vagy madárinfluenzát okozó influenza A vírus H5N1 altípusa elleni aktív immunizálásra szánt vakcina jóváhagyását javasolta.
Az asthma és a COPD együtt a negyedik leggyakoribb halálok az Egyesült Államokban. A két betegséget nehéz megkülönböztetni egymástól; a pontos diagnózishoz spirometriára van szükség. Asthmát akkor állapítunk meg, ha hörgőtágító adása után reverzibilisnek bizonyul a légúti obstrukció, vagy ha a metakolinteszt bronchokonstrikciót vált ki. COPD akkor diagnosztizálható, ha a spirometriával megállapított légúti obstrukciót hörgőtágítóval nem lehet visszafordítani. Az asthma–COPD overlap szindróma nem önálló diagnózis, azoknak a betegeknek a leírására szolgál, akiknél együtt vannak jelen a két betegség diagnosztikus jegyei.
Napjainkban egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a C-vitamin, D-vitamin, E-vitamin, karotinoidok, ómega-3 zsírsavak segíthetnek védelmet nyújtani a krónikus légúti betegségek progressziója szempontjából. Úgy tűnik, hogy a mediterrán étrend előnyös a légúti betegségben szenvedők esetében is, és alkalmazása jótékony hatású asztmában, COPD-ben, tüdőrákban, azonban további tanulmányokra van szükség, amelyek az étrendi beavatkozások hatását vizsgálják. Nehéz ilyen vizsgálatokat megtervezni a társbetegségek, a gyógyszeres kezelések, esetleges elhízás és a környezeti expozíció zavaró tényezői miatt, azonban amíg ilyen tanulmányokat terveznek, helyénvalónak látszik megfontolni az étrendi ajánlások megfogalmazását, és mérlegelni a megfelelő étrend-kiegészítés szerepét az arra hajlamos/veszélyeztetett egyéneknél.
A myelofibrosis ruxolitinibkezelésének sikertelenségét követően többféle stratégia kínálkozik, ezen belül a dózis emelése vagy a ruxolitinib más szerrel kombinációban történő alkalmazása. A fedratinib közelmúltbeli engedélyeztetése előtt nem volt elérhető alternatív JAK-inhibitor szer. A fedratinib és a klinikai gyógyszerfejlesztés előrehaladott stádiumában lévő két másik JAK2-inhibitor, a pacritinib és a momelotinib képes klinikai választ indukálni és a tüneteket enyhíteni korábban ruxolitinibbal kezelt betegek esetében.
Jelentős változások mutathatók ki a poszt-COVID szindrómában szenvedő betegek vérplazmájában, ami nagy valószínűséggel hozzájárul a neurológiai és kardiometabolikus diszfunkciókhoz.
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.